Utolsó segélykiáltásként tettem még egy lépést feléd,

De a beléd vetett hittem most repült szerteszét.

Csak néztem magam elé, s hagytam,hogy így legyen,

Változtatni? Közbelépni? Többé már nem tehetem!

Ha így kell lennie? Legyen így!Majd elmúlik ami fáj,

De az a sok szép emlék soha nem jön vissza már!

Menj! Menj előre utadon és vissza sohase nézz,

Ha sírnod kell, akkor is mosolyogj, bármilyen nehéz!

Rejtsd el , ne lássa senki,hogy mit érez bent a szív,

Marionett bábúként a lelkünk  őrült harcot vív.

Dobj el mindent, s csak menj ! Menj tovább,

Az az út amin haladsz, kies és kopár.

S már csak azt akarom,hogy tűnj el végre,

Hogy tiszta szívvel nézhessek az égre.

Hogy emlékezzek rá, milyen boldog voltam,

Addíg,a kis ideig, míg el nem rontottam!