A szerelem minden ember számára meghatározó érzés, mely boldogsággal tölt el bennünket.A szerelmes ember könnyen sebezhető, sokszor elfogult, s nem látja reálisan a világ dolgait.
Ez az érzés egyre gyakrabban csal mosolyt arcunkra, elég egy együtt töltött pillanat emléke, vagy egy üzenet az asztalon, s pici szánk máris mosolyog.
Mikor ülünk a munkahelyen és eszünkbe jut az a csodás este, máris jön a manó, kis ceruzájával már rajzolja is mosolyunk vonalát.
Csak nevetgélünk magunkban, s elgondolkodunk rajta: Én most szerelmes vagyok?
És legtöbbször a válasz : IGEN.
Mint egy papagáj, úgy működik ilyenkor agyunk és saját magunkat erősítjük: IGEN, IGEN,IGEN.
Bolondossá, szórakozottá válunk a szerelemtől, szinte megrészegíti az embert;
s imádata tárgyát- a nőt, vagy a férfit- hatalmas óriássá emeli szemünkben.
Imádjuk, csodáljuk őt .
Minden tulajdonsága pont olyan, mint amilyenre vágytunk, tökéletesnek találjuk teljes valójában.
Érdekesnek találjuk, mint a szép új játékot…de egyszer az új játék is réginek számít majd.
Mi lesz, ha elmúlik a szerelem?
Ki fakul, ködösödnek az érzelmek.
Már nem is olyan szép, már nem is olyan jó.
Most már réginek látjuk játékszerünket, már nem vesszük olyan sokszor a kezünkbe, mint régen, már nem alszunk vele minden este, s már a nyaralásra sem visszük magunkkal.
Egyszer csak bekerül egy dobozba és anyuka leviszi a pincébe.
És huss..el is felejtettük,hogy mivel játszottunk addig.
Kis idő eltelik, míg új játékot találunk, azt is szeretni fogjuk.
De ha egyszer a régi előkerül a dobozból, akkor megint azt fogjuk szeretni.
Felváltva játszunk vele.
Van, aki örökre elfeledi régi játékát, van aki az újat fogja imádni és van aki szeretné eggyé gyúrni a kettőt.
Így van ez a szerelemben.
A nők és a férfiak jönnek, mennek az életünkben, mint a felhők az égen.
Sosem tudhatjuk, mi rejtőzik egy- egy egyed álarca mögött
Van, aki engedi,hogy belessünk mögé, van aki le is veszi, s megmutatja arcát; van aki sosem veszi le.
Az őszinteséggel is összefügg: van aki füllent, van aki igazat mond és van aki lehazudja a csillagokat az égről.
Arra kell törekednünk tehát, hogy jó játékok legyünk, s előttünk senki se viseljen álarcot.
Ha ezt elértük, már csak meg kell becsülnünk, azt, amink van.
Addig, amíg van!
Mert minden akkor a legkedvesebb, amikor már elvesztettük.
(2010.01.13.)
