Kiszakadt testemből a meggyötört lélek,
Hangosan ordítok: Félek! Félek!
Megsebzett szívem már alig dobog,
Az utolsó film forog,csak forog.
Aztán elhalványulnak a fények,
Halványulnak, mint az évek.
Csak onnan tudom, hogy élek,
Hogy gyötrelmes fájdalmat érzek.
Vendégségbe jöttem ebbe a testbe,
Ide jöttem, hosszú nyári szünetre.
Sorsom nem kértem, kaptam,
S félek,hogy itt ragadtam.
Mennék már, de nem enged a vér,
Megfékez hús, és sok kicsi ér.
Visszatart a test, melyben vagyok,
Ez a börtönöm, itt raboskodom.
Kitörni nem tudok, gyenge a lelkem,
A kiút minden formáját kerestem.
Hol menjek? Egyenest a szájon?
Csak gyönge lelkem el ne szálljon!
Csak maradjon valami, ami én vagyok.
Létezek én? Vagy csak lenni akarok?
Nekifutok, s ki is török végre,
Rászaladok a vékony, hideg jégre.
Beszakad alattam, hatalmas a teher,
Hatalmas a gond, a bánat, mi lever.
Jeges vízben zihálok,fuldoklom én,
Kezem nyújtom, de partot nem ér.
Egy pillanatig fáj, majd elmúlik végre,
A test süllyed, le a sötét mélybe.
Kíváncsian futnak össze a népek:
-Nézd! A testből kitört a lélek!
