Egyik reggel, megyek az iskolába, Marika néni kint

söpröget az udvaron.

Köszönök neki: Csókolom Marika néni.

Visszaköszön: szervusz „kislyányom”.

Na, gondolom magamban, ez is egy fantasztikus nap,nem megyek suliba.

Vissza is fordulok, mert már senki nincs otthon.

Anyukám 3-ra ér haza, apukám meg még később.

Visszafekszem, nézem a tévét és közben élvezem,hogy mások épp matek témazárót írnak, míg én itthon lazítok.

Heh, ettől nagyon vagánynak érzem magam.

Berakok egy filmet: A bárányok hallgatnak.

Ez az a stílus, amit imádok….hetente legalább egyszer meg kell néznem,különben belázasodom.

Igen….ez viccen kívül így van.

Megyek a konyhába, félúton belerúgok a szekrény sarkába, elvágódok, mint a padlóváza és sírva röhögök saját magamon,hogy mekkora lúzer vagyok.

Felállok, de látom,hogy a zoknim véres.

Upsz, jön a riadalom, nem merem levenni.

Aztán mégis, lekapom, de érzékelem, hogy  a körmöm beleakadt.

És tényleg! Tiszta horror, a beszakat lábujjköröm.

Jön a hányinger….nem bírom tovább, érzem, ahogy hányással telik meg a szám…rohanok a vécébe, de már késő, félúton kitettem a rókát.

Gyorsan felmosom.

Gondolkodni kezdek.

Orvos csak délután van….így is, úgy is mennem kell, mert ma lógtam.

Viszont így legalább van alibim, háhá, mekkora!

Azért nem mentem iskolába, mert belerúgtam a szekrénybe és nem tudtam lábra állni.

Vállon veregetem magam és nagyon büszke vagyok.

Vissza is mászok a szobába, de előtte még kinyitom az ablakot, hogy kiszellőzzön a hányásszag.

Kiülök a teraszra és élvezem a napsütést, ezen a szép áprilisi délutánon, a szép idillt csak a cigányok átkozódása és artikulálatlan ordítása zavarja meg.

Ma kapnak segélyt, ilyenkor buli van, holnap meg már a vasútállomáson koldulnak.

Hiába….nem ismerik azt a szót,hogy spórolás.

Na, de ne kanyarodjunk el ennyire a lényegtől.

Elindulok a fürdőbe, ég a villany.

Átfut az agyamon,hogy egyedül vagyok itthon és

nem hagytam égve.

Jön a felismerés:Betőrő.

Huh.

Megyek a konyhába,fogom a nagy kést.

Óvatosan osonok a fürdőhöz, közben minden verzió átfut az agyamon, amit valaha horror-filmekben láttam.

Tütü…tütü…tütü…így ver a szívem, egyre gyorsabban, gyorsabban és gyorsabban.

A tenyerem izzadni kezd, csúszik a kés, de még erősebben markolom, mintha segítő kéz volna

egy szakadék szélén.

Szóval szorítom a kést, nagylevegőt veszek és benyitok.

Akkor  sokkol a látvány: Az öcsém ül a slozin!!!Ő is lóg.

Örülünk egymásnak, kölcsönösen azt hittük,hogy senki nincs otthon és,hogy a másik a betörő.

Én ráfogok mindent a lábamra…ő ráfog mindent a hasmenésre.

A baj csak az: mindkettőnknek igazolás kell.

Felöltözünk és elindulunk otthonról, tudván,hogy Anya nemsoká hazaér.

Még egy órát dekkolunk az utcán, nekem fáj a lábam, az öcsém meg folyamatosan fosik egy bokorban…de nem szabad lebuknunk, így felvesszük a kaméleon-effektust. Rejtőzködünk.:)

A dokihoz érve semmi nem jut eszembe.

Gáz…vajon egyből levágja,hogy hazudunk?

Vajon ad igazolást?

Bemegyünk…öcsém előadja a hasmenést, még lázat is szimulál és mutatom a lábamat és mondom,hogy nagyon fáj,hogy nem tudok ráállni.

A doki elmosolyodik és csak ennyit kérdez:

Hány napra kell igazolás?

Öcsivel egymásra nézünk…nyelünk nagyot, újból felvesszük a szemkontaktust a dokival, majd elröhögöm magam, erre az Öcsi hátbavág,hogy mekkora bunkó vagyok.

Végülis 1 hét „szabit” kérünk, és a dokibácsi szemrebbenés nélkül megírja.

Szétosztjuk az igazolásokat és marhára örülünk,hogy mekkora császárok vagyunk.

Elköszönünk, indulunk.

Becsukom az ajtót, kezünkben az igazolás, megfordulok….ott van Anya.

Nézi a papírt, dirr egy pofon.

Öcsém rámnéz…ő kapja a másik párját.Durr.

Bambulunk egymásra, szinte olvastam a gondolataiban. Még sosem voltunkennyire egy hullámhosszon az Öcskössel.

Fene se gondolta volna,hogy Anya is ide jön.

Mérgesek vagyunk.

Anya beültet minket a kocsiba és elindulunk haza.

Egész úton sajnálom magam,hogy milyen csúnyán alakult ez a mai nap és hogy én szegény, pofont kaptam.

Megállunk a ház előtt….

Marika néni még mindig söpröget.

Kérdezem anyát:Ennek nincs jobb dolga,csak hogy egész nap söprögessen?

Erre ő: HA nem söprögetne, nem tudnám,hogy lógtatok a suliból.