Gondolatok egy ötéves kisgyerektől

Azt hiszem minden akkor kezdődött, amikor anyukám nem akart elvinni az állatkertbe.
Mély nyomokat hagyott a lelkemben, vagy miben, mert apukám szerint nekem jó nagy  van.
Már a cipőfűzőmet is be tudom kötni és a taknyot  sem kenem  a falvédőbe.
Reggelenként apukám visz oviba.
Az óvónéni állandóan azt kérdezgeti tőle,hogy hol volt tegnap este.
Apa erre mindig azt mondja,hogy üzleti tárgyaláson,közben meg otthon volt velünk.
 Nem értem én a felnőtteket.
Sok fura fazont ismerek, mondhatni azt is akár, hogy félkegyelműek vesznek körül, de én mégis teljesen normális vagyok.
Itt van például a Panni.
Ő az ovistársam és képzejétek el,hogy bányász!
Állandóan az orrát túrja,biztos bauxitot keres benne, mert az óvónéni mindig megkérdezi tőle,hogy van-e bányász engedélye.
Aztán itt a Béla.
Mindig a Tündi szoknyáját emelgeti, és nézi,hogy jön-e már a gyerek.
Szegény,milyen naív. Nekem anyukámék elmesélték,hogy a gólya hozza  a gyereket.
Aztán itt a nagypapám, érdekes ember ő is.  
Nagyon szeretem, mert mindig átmegyünk a kocsmába és játszhatok a nagy színes golyókkal annál a furcsa zöld asztalnál, amíg a nagypapi olyat iszik, amitől összefolynak a szavai  és kettőt lát belőlem.
Aztán itt a Dezső bácsi. Mindig kérdezi  papától,hogy „Gézukám, kell cucc”?
Egy zacskót szagolgat, aztán mikor már a szemei keresztbe állnak és elvágódik, mint a padlóváza, mindig azt mondja: király ez a lakkbenzin.
Papi nagyon szereti a nagyi főztjét, olyannyira,hogy még a klotyómanónak is ad belőle.
 Az ebédet rendszerint összegyűjti a kockás zakójának zsebében, aztán amikor a nagyi a délutáni sziesztához készülődik, nagypapi megeteti a manót.
Hát nem jószívű?
Anyukám valamelyik este egy furcsa, ezüstszínű csomagolású rágógumit hagyott az éjjeli szekrényen.
Kibontottam, megcsapott az eperillat,de már nyálas volt, kicsit rücskös is, mintha már egyszer megrágta volna valaki.
Hosszú vékony lufit lehetett csak fújni vele. Nem tetszett.
Mondtam is anyának,hogy többet ne vegyen nekem olyat.
Anyukám nagyon meglepődött és mikor megmutattam neki a rágógumit, elkezdett hányni….
A bátyám is egy fura állatfajta, állandóan a takaró alatt bújkál.
Egyszer elrejtőztem a kanapé mögé,hogy kifigyeljem, mit csinál.
Bebújt a pléd alá és elkezdett halkan sikongatni….biztos játszott valami sötétben világítóssal.
Teljesen furcsa emberek vesznek körül, de én mégis normális vagyok.
Köszönet anyukámnak és apukámnak, akik mindig mellettem álltak; a bátyámnak, aki négyéves koromban eltörte a lábamat, miközben hullásat játszottunk.
Külön köszönet nagypapámnak, aki megtanított spanglit tekerni és megmutatta hogyan kell higítót szipuzni nejlonzacskóból.
Úgy tervezem,hogy a jövőben én is bányász leszek, hátha találok az orromban valamit.
Még fogtok hallani felőlem.
Annuska