Biztos mindegyikőtöknek volt már peches napja, amikor semmi sem sikerül és minden balul sül el.
Semmi és minden, a két kulcsszó, a lehető legrosszabb kombinációban.
Elmesélem nektek a mai peches napomat, ami talán még Bridget Jones-nak is túl durva lett volna.
Egyszer volt, hol nem volt....
Helyszín: Miskolc belvárosa, reggel 6:55 és 7:10 között.
Jómagam- mint frissen felkelt ember- korán reggel a zombi kategóriába vagyok sorolható.
Ma sem volt másként.
Leszálltam a vonatról, lementem az aluljáróba a lépcsőkön és mint a birkacsorda, én is vonultam a tömeggel együtt a villamoshoz.
Rengetegen várakoztak a megállóban. Megérkezett a jármű.
Egy szép nagy zip fájllá váltunk egy szempillantás alatt.
Olyan volt az egész, mint egy diszkó, amikor Bárány Attila zenél. Tömegnyomor.
Nincs is szebb, mint korán reggel belegyalogolni egy jó izmos hónaljszagba, vagy elkapni egy tonhalas szendvics-gyanús leheletet. Mindkettő megvolt, szóval már "szuper" a reggel.
Tehát a 4. megállónál leszálltam, mint mindig.
Jó 800 méterre van a leszállóhelytől a munkahelyem, melyet gyalogosan szoktam megtenni.
Mentem, mentem, rendeztem a gondolataimat, hogy mi is a teendő mára, már lelki szemeimmel az ügyiratokat rakosgattam, amikor éreztem,hogy valami nagyon nehéz esett a fejemre.
Néztem jobbra, aztán balra, teljesen megrémülve......amikor is felmértem a helyzetet, hogy egy döglött galamb pottyant rám. Nem a szürke, hanem az az egész sötét, színváltós tollú dög.
Mintha egy 3 kilós párnával izomból tarkón vágtak volna.
Meglepetten ért az esemény.
.Hogy döglött volt-e már, vagy menet közben döglött-e meg?- azt nem tudom, de testnedvei és zsigerei a hajamon valamint a cipőmön landoltak.
Zsúfolt utcán állok, galambbeles hajjal és cipővel....nagy levegőt veszek, próbálom feldolgozni,hogy mi is történt, de a szám már remeg.....a Windows lefagy, hibaüzenet: FATAL ERROR........aztán eltörik a mécses.Nincs menekvés, éreztem ahogy a fájdalomtól duzzadó kövér könnycseppek automatizált módon gördülnek le az arcomon.
Valahogy nem ez volt minden vágyam.
Valahogy megalázó volt ahogy az emberek tekintete rám szegeződött.
Zsebkendővel gyorsan letakarítottam a cipőmet, a hajamhoz hozzá se mertem érni.
Csak az irodában szembesültem vele, de hála a magasságosnak, annyira nem volt gáz.
"Frissen és üdén" neki láttam a munkámnak, amiről nap végére kiderült,hogy tegnap már megcsináltam....így egész nap feleslegesen dolgoztam.
Jó, megemésztettem nagy nehezen és a munkaidő lejárta után indultam haza.
Gyalog a villamosig, de százszor szétnézve, galamb-veszélytől tartva kommandóztam 800 méteren át.
A villamoson általában 14 óra után vannak a legtöbben.
14 óra 38 perc- megérkezik a tömegközlekedés gyöngyszeme a megállóba.
Tömve.
Nénik, bácsik, nők, férfiak, lányok, fiúk- vegyesen.
Első megálló után a villamos pirosat kap.
Egyszer csak egy utas kiabál: -Nyissa már ki az ajtót!
Nézek hátra, ott áll egy totál részeg fazon, és már majdnem bepisil. Szorongatja a lába közét és nagyon koncentrál.
A villamosvezető szigorú tekintettel figyelte az utastérben folyó eseményeket a visszapillantó tükörből.
Az enyhén ittas egyén megnyomta a vészcsengőt, amely hosszasan rikácsolt vészjósló hangjával.
A vezető kinyitotta kabinjának ajtaját és kilépett az utastérbe, de addigra a már nem szomjas férfiember ráfeküdt a vészcsengőre, amit hiába engedett el, már nem hagyta abba a szirénázást.
A vezető ide nem illő szavakkal illette a férfit, hogy egy kis vécézési probléma miatt képes volt leállítani az egész szerelvényt.
Állt a villamos, 20 percem volt a vonatig, a vezető és a részeg pasi ordítoztak, s az óra csak ketyeg, ketyeg.Tik-tak-tik-tak-tik-tak....
A vezető közölte az utasokkal,hogy el kell hagyni a járművet, mert ilyen esetben -ha kétszer is megnyomják a vészcsengőt-automatikusan blokkolódik a rendszer és annyi neki.
A villamoson lincs hangulat alakult ki, volt aki csak keresetlen szavakkal illette az ittas egyént, volt aki leköpte, volt aki megrúgta.
Sokan mondogatták,hogy lekésik miatta a buszt, vonatot, nem érnek oda időben, stb.
Higgadt maradtam, leszálltam én is, a tömeggel együtt.
Szerencsére a blokkolt szerelvény elindult a garázsába, s a másik szerelvény közvetlen mögötte volt már, tehát csak át kellett szállni.
Másik jegyet nem lyukasztottam, eszemben sem volt.
Manőver megvolt, állok az üzemképes villamoson, elindulunk.
Megjelennek az ellenőrök, de szerencsére nem volt gond, mert tájékoztatva lettek,hogy az utasok többsége az előző villamoson lyukasztott jeggyel utazik, mert kényszer átszállást kellett végrehajtaniuk.
Micsoda megnyugvás!
Egy büntetés 8000Ft, ami senkinek nem jön jól.
"A Tiszai-pályaudvar következik"-mondta a gépiesített nő hang.
Szívem nagyot dobbant, mert a vasútállomás épületének homlokzatán szomorúan ketyegett nekem az óra, már csak 2 perc volt a vonatom indulásáig.
Leszálltam, iszonyatos iramban futottam az aluljáróig, ott le a lépcsőn.
Egy óvatlan pillanatban kibicsaklott a bokám és táskástul-benne az iratokkal, amiket hazavittem megcsinálni- úgy Isten igazából pofára estem.
Szépen felnyaltam a követ.
S talán sírtam is volna a fájdalomtól, ha lett volna rá időm.
De most csak az lebegett a szemem előtt,hogy : EL KELL ÉRNEM A VONATOT!
Felálltam, kicsit nehézkesen ment a futás azon a 70 méteren, de rongyoltam keményen.
Elérkeztem a feljárathoz, hármasával vettem a lépcsőket felfelé, amikor a táskám pántja elszakadt és az összes iratom és mindenem ( egy női táska egész tartalma!!!!) kiborult.
Gyorsan kapkodtam, gyűrtem, tömködtem, pakoltam, tuszkoltam mindent vissza, s egy kedves hölgy még a segítségemre is volt, köszönetemet nem győztem kifejezni neki.
Oké, minden a táskában, még 10 lépcsőfok volt a 6. vágányig.
Felértem.
A vonat már bent állt, már rácsatlakoztatták azt a plusz 3 kocsit, amit ilyenkor szoktak.
Felszálltam, leültem az első üres kabinba és lihegtem, mint a kihajtott marha.
Kb. 10 percbe tellett, mire helyre állt a pulzusom és a szívverésem.
Kezdtem megnyugodni, hogy minden rendben és elértem a vonatot, sínen vagyok.
Yeah! :)
Nyékládháza állomáson felszállt egy roma származású fiatalember.
Udvariasan megkérdezte,hogy van-e szabad hely, amire természetesen igent mondtam.
Bár ne tettem volna!
Leült, velem szembe.
Eltelt egy kis idő, aztán megszólított.
Kérdezte,hogy hova megyek.
Aztán előadta a csajozós dumát,hogy szép a szemem és hogy szívesen lenne a barátom.
Én elmosolyodtam, mondtam neki,hogy köszi, de már férjnél vagyok-ami természetesen nem igaz, de neki ezt nem kellett tudni.
Majd kikotortam a fülhallgatót az agyongyömöszölt táskámból és átadtam magam a zenének.
Azaz adtam volna, ha a fiatalember nem nyújtogatta volna rám a nyelvét és nem küldözgetett volna puszikat.
Alig vártam,hogy Füzesabonyba érjek és leszállhassak végre.
A biciklitárolóban ott várt már a járgányom, felpattantam rá és elindultam haza.
Útközben nem ért semmi baj, úgyhogy ez az egyetlen egy jó momentum volt a mai napomban.
Pech sorozat volt, egy nap alatt megkaptam, amit az égiek a 2012-es esztendőre szántak nekem.
Vigyázzatok, sosem lehet tudni, mit tartogat az élet.
Madárbeles jó éjszakát kívánok mindenkinek! :)
